Freevo öt könyve 2007-ből

Először is köszönöm Gladiának, hogy átpasszolta nekem a labdát. Ha nem történt volna így, valószínűleg sosem hallok erről a játékról, amely arról szól, hogy minden résztvevőnek meg kell neveznie öt könyvet, amelyet a tavalyi év során olvasott. Bár szerény véleményem szerint egyrészt elég erőltetett dolog valamit azzal az útjára indítani, hogy abból direkt mém legyen, másrészt meg amúgy is a mém, mint fogalom, megerőszakolása ez az egész, de ám legyen, görgetem tovább én is a lavinát.

Mielőtt belevágok, elmondom, hogy rohadt nehéz volt összeszednem öt könyvet, mert fogalmam sincs, mit olvastam 2007-ben, mit 2006-ban, és mit idén. Így is a facebookos könyvespolc-appomhoz kellett nyúlnom, hogy fölfrissítsem a memóriámat, de végül az alábbiakra sikerült szűkíteni a listámat:

1. Kurt Vonnegut: Időomlás
   Érettségi után kaptam pár ajándék könyvutalványt az iskolától, és ez volt az egyik könyv, amit azokból vettem, mivel előtte szégyenszemre egy Vonnegutot sem olvastam. Eltelt pár év, és valahogy azóta se jutott időm arra, hogy elolvassam, úgyhogy csak a polcomon porosodott a kötet. Végül az író elszomorító halálhíre volt az, ami eszembe juttatta, hogy még mindig mennyi bepótolnivalóm van vele kapcsolatban. Nemsokára az Időomlás utolsó oldalán, Vonnegut irodalmára éhezve találtam magam. Fantasztikus volt ez a könyv, de nem szabad elhinni, amit kiadó a hátuljára írt. A történettel nagyjából öt-tíz oldalt lehetne megtölteni, a többi lapon egy idős, szeretetreméltó ember meséli el az életét, filozofál, anekdotázik. Sok könyvre nem is emlékszem, hogy olvastam-e, de ezt sosem fogom elfelejteni.
2. Neil Gaiman és Terry Pratchett: Elveszett próféciák
   Gaiman évek óta a kedvenceim közé tartozik, teljesen lenyűgöz a munkássága. Ha választhatnék, hogy melyik szerző stílusában szeretnék tudni írni, valószínűleg őt választanám. Természetes, hogy az Elveszett próféciáknak is el kellett jutnia előbb-utóbb a polcomra. Mivel a magyar kiadás manapság már beszerezhetetlen, ezért azt jó pár évvel ezelőtt csak a kölcsönbe kapva tudtam elolvasni, de tavaly a kedvesemtől megkaptam eredeti nyelven, és rögtön újra nekiláttam. Emiatt egy kicsit ki is lóg a sorból ez a kötet, hiszen újraolvasás, de tekintve, hogy nagyon sok mindent elfelejtettem már belőle, és most angolul volt hozzá szerencsém, föl mertem írni erre a listára. Egész más, mint Gaiman egyéb munkái, hiszen humoros hangvételű írás, amely a megszokott szárnyaló fantáziával - és nyilván Terry Pratchett tehetségével - kiegészülve tökéletes egészet alkot, amelyet néhány évente a jövőben is elő fogok venni.
3. Philip K. Dick: Valis
   Tavaly elég sok pénzt kereshettem az agave kiadónak, mert gyakorlatilag amint volt egy kis pénzem, abból PKD-kötetet vettem. Nem akartam, hogy dominálja a listámat, ezért csak egyet választottam az olvasmányaim közül, egy nagyon fontos könyvet. A VALIS ugyanis nem tudományos-fantasztikus regény. Na jó, egy kicsit talán fantasztikus, de semmiképp sem tudományos, és főleg nem regény. Teológiai, filozófiai, pszichológiai elemzés, önértékelés, önéletrajz, skizofréniás agymenés. Egy kötet, ami miatt Philip K. Dicknek kiadót kellett váltania. Nem tudom, mit akar mondani benne az író, nem vagyok biztos benne, hogy értem, mire akar kilyukadni a végén, de nem is érdekel. Csak hagyom, hogy minden betűjével lenyűgözzön ez az ember, hagyom, hogy kifacsarja az agyamat, de vigyázok, hogy ne merüljek el túl mélyre a képzeletében, különben sosem jövök ki többé.
4. Iain Banks: A darázsgyár
   Iain Banks egy beteg barom. Ember még ekkora állatságot nem írt. És ne jöjjön nekem senki Bret Easton Ellisszel vagy Chuck Palahniukkal, úgyse hiszem el.
   Életem egyik legjobb könyve. Bárcsak az agave kiadná a többi szépirodalmi regényét is az ürgének, nem csak a sci-fiket. Amelyek egyébként rohadt jók, de csak 2008-ban álltam neki az olvasásuknak.
5. Ray Bradbury: Gonosz lélek közeleg
   Máig nem tudom megbocsátani magamnak, hogy ennyit vártam arra, hogy elolvassam ezt a könyvet. Persze, az ember hall egy csomó jót a Fahrenheit 451-ről és a Marsbéli krónikákról, elolvassa őket és le van nyűgözve, de aztán meglátja ezt a kötetet hatszáz forintért vadonatújan egy könyvesboltban, és elfogja a kétség, de azért hazaviszi magának. Le sem került tehát a polcról Bradbury, egészen 2007 egy üres délutánjáig. Azóta is áldom azt a délutánt.
   Valószínűleg ez a leggyönyörűbb könyv, amit valaha olvastam. Bár persze lehet, hogy többet kéne tájékozódnom az úgynevezett szépirodalomban. Nem véletlenül hagytam ezt a végére, ez a legeslegjobb, ami tavaly a kezembe került, és ezt ajánlanám bármely olvasómnak, korra, nemre, ízlésre való tekintet nélkül. Minden mondatát kétszer olvastam el, annyira szépek voltak. Ray Bradbury egy aranykezű ember, áldja meg az Isten érte. Most is könnyeket csal a szemembe, ha eszembe jut, micsoda élményt nyújtott számomra ez a kötet.
   

A labdát én a saját írótársaimnak adnám át itt, a Trendkívüliek berkein belül. Ezúton is elnézést kérek, ha lelőttem pár "poént" előlük. Hátha ők ismernek több bloggert, akit még meg lehet fertőzni.